Az elmúlt hét történései:

 2011.03.24. 21:18

Végre beértem magam az írással. Naprakész vagyok.


Az elmúlt héten beszereztünk pár dolgot a gyerkőcöknek. Vettünk egy szép négy fiókos komódot a sok kis ruhának és vettünk pelenkázó komódot is a pelenkázáshoz. Nincsen még kiságyuk és ami belevaló. Kell még beszereznünk kiskádat is és persze rengeteg apróságot. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenre lesz szükségünk…
 

Elindult a lakás átalakítás is végre. Az elmúlt vasárnap felkerült a csempe az új konyhába. A következő hétvégén a járólap következik, ha minden úgy sikerül, ahogyan szeretnénk.


Tavaszodik. Úgy érzem, mintha nyári szüneten lennék itthon, nagyon jó érzés. Jól vagyok, nem érzem, hogy kórházban lenne a helyem. Persze hamarabb elfáradok és az éjszakák egyre nehezebbek. Minden éjjel ég a gyomrom és legalább egyszer ébredek pisilni is. Görcsöl a vádlim és kényelmetlen a fekvés. Állandóan forgolódok egyik oldalamról a másikra. De mindezek ellenére szerencsére ki tudom pihenni magamat reggelre és vidám nappalaim vannak.

Rengeteget álmodok a fősulival. Főleg hogy ott vagyok, de nem találom a helyem. Talán attól félek lemaradok a többiektől és mikor folytatom a sulit, akkor egyedül kell órákra járnom. Pedig eddig mindig feltaláltam magam. Amióta oda járok, könnyen ismerkedem és nem volt sosem olyan gondom, hogy egyedül érezném magam. Fura, hogy mégis miért álmodok ilyet. Ugyanakkor nagyon hiányzik az utazás, a suliban bandázás, a csoporttársaim és barátnőim. Szerettem oda járni. Persze folytatni fogom, de akkor minden olyan más lesz már… Most pedig örülök, ha a lakótelep másik végéig el tudok sétálni, mert onnantól már nem megy tovább. :)
 

Nappalaim sok mosással telnek, egy hét alatt két zsák ruhát sikerült tisztává varázsolni és még nem értem a végére. Természetesen ennek következtében sokat is vasalok. Jó érzés ezt a rengeteg pici holmit vasalni. Sokat olvasok, egy következő bejegyzésben arról is írok majd, hogy milyen könyveket.
 

Hetek óta számomra új mozgást produkálnak a fiúk a pocakomban. Már nem csak rugdosnak, itt-ott kidudorodnak a pocakból. Nem is tudom szavakba önteni az érzést. Kidudorodik egy kis láb vagy kéz a pocakból és ha megérintem elhúzódik. Varázslatos.
Kíváncsi vagyok rájuk, de azért szeretném, ha minél tovább maradnának még és minél nagyobbra nőnének a pocakban. Úgy döntöttünk, szeretnénk még egy 4D ultrahangos vizsgálatot. Ma kértem időpontot, 2011. április 4-én megyünk kukkolni. Remélem itt is adnak dvd-t róla, olyan jó, mikor a családdal újra megnézzük.
 

Végül a mostani hétvégénk programja:
Szombaton lesz a sógornőm kislányának a keresztelője, vasárnap pedig, mint már írtam folytatjuk a lakás átalakítást. Úgy néz ki sűrű hétvége elébe nézünk.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://myfairytaleworld.blog.hu/api/trackback/id/tr522769231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása