A héten meglátogatott a legkedvesebb barátnőm. Messze lakik tőlünk, úgyhogy keveset találkozunk. De mióta felnőttünk nem engedjük, hogy elteljen egy év úgy, hogy legalább egyszer nem találkoztunk valahol. Nagyon jó volt viszont látni őt. Sokat beszélgettünk. Sajnos csak pár órát tudtunk együtt tölteni, de megígérte hamarosan újra jönni fog, ha már itthon leszünk a picikkel.
Ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerkőcök és már felfogják a környezetüket el fogom vinni őket látogatóba hozzájuk. Hogy lássák milyen szép helyen élet egykor anyukájuk. Szerettem ott lakni és életem egy nagyon fontos fejezete az ott töltött idő, mert ott ismertem meg azt a személyt, aki azóta is a legjobb barátnőm. Hihetetlen, hogy a sok év és a nagy távolság sem tudta szétszakítani a barátságunkat.

Végre eljutottam a fodrászhoz és vágattam a hajamból, mert már nagyon hosszú volt. Jó volt egyedül elbuszozni és azt érezni, hogy képes vagyok egyedül boldogulni. Sokáig nem lesz benne részem azt hiszem.

Kaptam az egyik barátnőmtől egy C++ tankönyvet. Úgyhogy a kórházi létem alatt programozást is fogok tanulni. Legalábbis ez a terv.

Hétvégén egyik nap a nagymamámat látogattuk meg Környén és a férjem meg az öcsém segítettek neki a kerti munkálatokban. Én a délutánt anyáéknál töltöttem, míg a férjem a lakást készítette elő a másnapi munkálatokhoz. A másik nap pedig folytatódott a lakás átalakítása. Már lent van a teljes járólap, csak szegély kell hozzá és fugázni kell.

Vasárnap a nagybátyám és öcsém elvállalták, hogy felmennek az IKEA-ba és megveszik a kiságyakat, matracokat és lepedőket a picuriknak. Nagyon rendes Tőlük, hogy segítenek. Szóval most már majdnem mindenünk megvan, csak össze kéne szerelni. De sajnos addig nincs hozzá elég hely, amíg kész nincs a konyha. Két hét még biztosan eltelik, mire mindennel végez a férjem és nekiláthat a gyerekszoba berendezéséhez. Remélem kicsit hazaengednek majd a kórházból, hogy láthassam.