A tervek

 2010.08.18. 20:43

 

Csak rohanok az idővel megint és nem tudom hol áll a fejem. :)
Közben megint elhanyagolom itt az írást és nem marad nyoma sem ezeknek a csodásan fárasztó napoknak. A készülődés napjainak.
Nem tudom ki hogy van vele, de számomra a karácsonyban is ez a legjobb, a legszebb. A készülődés, a várakozás öröme.
Azután úgyis csak elmúlik azaz egy nap, és milyen hamar elmúlik. Persze lesznek róla fotók meg videó és biztosan jól fog sikerülni, de jobb itt állni előtte, mint majd utána visszagondolni. Nekem legalábbis igen.
Mindig is ilyen voltam. Ha kitalálok valamit, addig amíg meg nem valósítom sokkal jobban örülök neki, mint miután megszereztem, vagy elvégeztem, vagy átéltem a bizonyos dolgot. Talán mert addig lehet róla ábrándozni, hogy milyen lesz majd…
Nem tudom miért érzem így. :)
Most leírom, hogy hogyan alakult az elmúlt hónap és mik azok, amik tetszettek. Majd egy következő bejegyzésben mutatok pár képet a már meglévő kellékekből. Végül az esküvő után meglátjuk mi valósult meg a tervekből…
Az esküvőre való készülődést a ruhám keresésével kezdtük.
Szóba jött a bérlés és a megvásárlás is. Ennek a két ruhának a kölcsönzése között vacilláltam, amíg fel nem próbáltam egy megvásárolhatót fővárosunkban és végül a mellett döntöttem.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mikor a ruhám meg volt már elkezdtem hozzá nyakéket keresni. Az egyszerűtől a legcsillogóbbig próbálgattam, és végül egy köztes megoldás lett a nyerő.
 
 
 
 
 
 
 
 
A tortával kapcsolatban voltak extrém ötleteim,
 
na jó, csak vicceltem. Ezt az egyszerűt szerettem volna, de még csak messziről sem hasonlít rá az, ami majd ténylegesen lesz. :)
 
A virágot volt a legnehezebb kiválasztani. Aki ismer tudja rólam, hogy sosem voltam egy nagy virág rajongó. Pár éve, még hallani sem akartam virágokról. Azóta kicsit felnőttem, de azt hiszem az is közrejátszott ebben a változásban, hogy megszűnt a virágpor allergiám.
Annak ellenére, hogy másfél éve, mióta itt lakunk paradicsomot termesztek az erkélyen és egyre több szobanövényem van, a vágott virággal azt hiszem hadilábon állok. Nem vagyok rózsás. Nem tudom, azt ki szereti és ha igen, miért…. :)
Nekem nem tetszik. Viszont a legtöbb menyasszonyi csokor kerek rózsa csokor. A liliom tetszik, viszont rettenetes erős illata van és nem tudnám elviselni. Vegyes csokor szóba sem jöhetett, mert én valami egy félét, valami egyszerűt, egyszínűt szeretnék…
Egy pár hónappal ezelőtt, mikor a nagymamám szülinapjára vásároltam csokrot a virágosnál, az éppen egy kála csokrot kötött. Valószínűleg menyasszonyi csokor lehetett, mert gyöngyöket is fűzött bele. Már akkor tetszett, mégsem jutott eszembe, hogy ez az, igen, nekem ez kell. Csak motoszkált a fejemben, hogy milyen is lenne egy ilyen csokor, hogy is állna ez az én kezemben. Menne-e a ruhámhoz?... stb Végül döntöttem. Lesz ami lesz, nekem ez kell. És a virágoshoz már kész tervekkel érkeztem. :)
 
 
Nagy kérdés még a frizura. Hogy ki csinálja az nem, de hogy milyen legyen pontosan az rejtély. Rengeteg fotót megnéztem már, de nem sikerült még dönteni. Lassan körvonalazódik, de még nem forrt ki a kis fejemben.
 
Az utóbbi két hétben el voltam veszve a kiegészítők között. Nem is gondoltam, hogy ennyi mindent lehet kapni egy esküvőhöz. :) Jó kis üzletág ez.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A helyszín azt hiszem az első két hétben dőlt el, hogy hol lesz. A kaját is hamar megszerveztük. Hála anyukámnak, aki rengeteget segített nagyon finomakat fogunk enni.
A süteményt több helyről rendeljük is és kapjuk ajándékba…
A zenészt is anyukám szerezte. A pincérnőt és a kézi lányt én szerveztem be. Ha minden igaz, akkor tesóm lesz a ceremónia mester. És ő szedi a pénzt a menyasszonytáncnál. :)
Egyedül az italok maradtak még amit meg kell valahonnan rendelni, de majd a jövő héten ezt is elintézem. Így alakult, hogy a végére maradt.
Na, meg a dekoráción szenvedek még. Nem tudom, mi lenne jó az asztalokra. Az fix, hogy lufikat szeretnék, meg krepp papír díszeket. De hogy az asztalokon mi legyen, nehéz kérdés.
De a jövő hét már az utolsó előtti, így lesz mit csinálnom. Próba smink és próba frizura, kaja lefixálása és beszélni kell a virágossal, a sütissel … stb.
Szóval mielőtt elindul a nagy hajrá, megérdemlünk egy kis pihenést. Augusztus 20-án irány a tavalyi üdülőhely: Gyomaendrőd. Lemegyünk az Alföldre és egy hosszú hétvége alatt kipihenjük magunkat. Ránk fér.
Dióhéjban azt hiszem ennyi.
Folyt. köv…

A bejegyzés trackback címe:

https://myfairytaleworld.blog.hu/api/trackback/id/tr912231479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.