Bár még fejlesztés alatt áll, mégis megírtam már az első bejegyzést. Az új címem, ahol Zalánnal folytatom az írást:

www.zalansagok.blogspot.com

Bezárok.

Hosszú gondolkodás után arra jutottam, hogy megszüntetem ezt a blogot minden egyes bejegyzésével együtt. Ezt itt így már nem tudom folytatni. De úgy érzem, aki eddig olvasta, megérdemli, hogy válaszokat kapjon és tudja miért döntöttem úgy, hogy itt a VÉGE.

Már egy hete bent feküdtem a kórházban, éppen hogy feltettem ide a képeket és a következő napon készültem, hogy bejegyzést írok a kórházi létről. Naponta ellenőrizték a fiúk szívhangját, ami rendben is volt egészen hétfő délutánig. Ekkor a szülésznő nem találta az egyik babám szívhangját, ezért ultrahangot csináltak egy dokival. Nyugtatgattak, hogy ne ijedjek meg, semmi baj nem lesz, biztosan csak úgy fekszik, hogy nem lehet érzékelni. Aztán egyszercsak komolyabb lett az orvos hangja. Azt mondta, sajnos rossz hírt kell közölnie és felém fordította a monitort. Mutatta, hogy az egyik gyereknek dobog a szíve, a másiknál viszont semmi mozgást nem lehet látni. Nem hittem el. Lefagytam, a könnyem sem kezdett el folyni. Csak arra gondoltam, ez nem lehet igaz. Biztosan téved.
Másnap délután 1 órakor (terhességem 32. hetében) császármetszéssel hoztam világra két kisfiamat. Ekkor derült ki, hogy az egyik babának a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór és e miatt fulladt meg.

Zalán 1950g-al és 42 cm-el látta meg a napvilágot. Rögtön inkubátorba tették, nem is nézhettem meg. Egy hónapot töltöttünk a kórházban, ebből 2 hétig zárt és 2 hétig nyitott inkubátorban volt. Nehéz volt, mert ott maradtam szülés után gyerek nélkül. Míg másnak hozták szoptatni a gyerekét (van akinek kettőt is), én két hétig csak egy üvegen keresztül nézhettem naponta 2-3 alkalommal a kisfiamat. A pszichológus azt tanácsolta, hogy legyek erős, mert ha kiborulok, nem lesz tejem és Zalánnak is arra van szüksége, hogy érezze számíthat rám és az anyukája nagyon szereti őt.

Szerencsére ma már itthon vagyunk és a súlya már meghaladta a 3 kg-ot, hossza pedig 49 cm. Nagyon nyugodt, jó kisbaba. Imádjuk őt és mindent megteszünk, hogy érezze számíthat ránk. De még mindig gyászolok és nem tudom mikor fog elmúlni ez az érzés. Talán soha. Mások előtt erősnek mutatom magam, de ha egyedül vagyok sokat gondolok rá, újra meg újra felteszem a kérdést: Miért történt mindez? Persze tudom, hogy nincs válasz, de nehéz elfogadni a megváltoztathatatlant. Hogy igazságtalan az élet. Hogy mások, akik nem vigyáznak magukra és dohányoznak meg nem szednek vitamint és nem járnak orvoshoz, azoknak miért születik egészséges gyerekük. Én mindent megtettem amit lehetett és mégis ilyen szörnyűség történt.

Nemsokára jelentkezem és közzé teszem itt az új blogom elérhetőségét, mert szeretnék tovább írni Zalánról, hogy a barátok és rokonok olvashassák és láthassák a fejlődését.

Új lapot nyitok az életemben, de soha nem feledem az elveszített kisfiamat. Zalán, ha elég nagy lesz majd, neki is elmesélem, hogy nem volt egyedül és 32 hétig a tesójával játszott a pocakomban.
 

A babakocsi - hordozókkal

 - sportülésekkel

- sportülés tetőkkel

- a gyerekszoba tapétája

- készül az új konyha

- végül, de nem utolsó sorban - pocakos kép a kórházba vonulás reggelén

Hát, nem úgy sikerült ez a mai nap, ahogyan terveztem. Egész nap ment a mosógép és pakolásztam, hogy mindent rendben tudjak itthagyni. Szóval egy perc időm sem volt, hogy leüljek és átgondoljam miről szeretnék itt írni. A másik ok, ami miatt nem tudtam írni, hogy a párom újratelepítette a rendszert a laptopomon. Jobb az, ha egy friss rendszerrel indulok a kórházba, meg hát így most minden ki lett archiválva dvd-re.

Fényképeket készítettem a lakásról, meg a babakocsiról, de még magamról pocakos képet nem sikerült. Ha nem felejtem el, akkor holnap reggel gyorsan készítünk egyet, aztán felteszem a gépre.

A következő bejegyzéssel, (amikor is megírom az ígért beszámolót és feltöltöm a képeket) körülbelül 3-4 nap múlva jelentkezem. Akkor fogom megkapni a mobil netet.

Holnap reggel 7-re megyek a kórházba. Szóval lassan nyugovóra térek. Hamarosan jövök újra. :)

Az utóbbi két nap nagyon sűrűre sikeredett. Még a holnapi napom is zűrös lesz, sok elintéznivalónk van.

Vasárnap viszont az utolsó itthon töltött napon igyekszem megcsinálni az ígért képeket és a beszámolót erről a hétről.

Tömören:

Hétfőn 4 D ultrahangon voltunk. Szerdán bevásárló körúton voltam. Csütörtökön megtettem utolsó látogatásomat a védőnőnél, majd délután a nőgyógyásznál is. Pénteken reggel a kórházban kezdtem, megkaptam a beutalómat hétfőre, majd délután vásárolni voltunk a kedvenc üzletemben. :)

Szombaton, azaz holnap anyáékhoz megyünk a párom szülinapját ünnepelni, délután befejezik a fiúk a járólap fugázást, majd este jönnek a barátaink egy utolsó beszélgetésre. Többet nem lesz ilyen, hiszen mire hazajövök már 4-en leszünk és nem is tudom legközelebb mikor tudunk így összeülni beszélgetni.

Szóval vasárnap ígérem jövök és részletesebben írok mindenről.

A héten meglátogatott a legkedvesebb barátnőm. Messze lakik tőlünk, úgyhogy keveset találkozunk. De mióta felnőttünk nem engedjük, hogy elteljen egy év úgy, hogy legalább egyszer nem találkoztunk valahol. Nagyon jó volt viszont látni őt. Sokat beszélgettünk. Sajnos csak pár órát tudtunk együtt tölteni, de megígérte hamarosan újra jönni fog, ha már itthon leszünk a picikkel.
Ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerkőcök és már felfogják a környezetüket el fogom vinni őket látogatóba hozzájuk. Hogy lássák milyen szép helyen élet egykor anyukájuk. Szerettem ott lakni és életem egy nagyon fontos fejezete az ott töltött idő, mert ott ismertem meg azt a személyt, aki azóta is a legjobb barátnőm. Hihetetlen, hogy a sok év és a nagy távolság sem tudta szétszakítani a barátságunkat.

Végre eljutottam a fodrászhoz és vágattam a hajamból, mert már nagyon hosszú volt. Jó volt egyedül elbuszozni és azt érezni, hogy képes vagyok egyedül boldogulni. Sokáig nem lesz benne részem azt hiszem.

Kaptam az egyik barátnőmtől egy C++ tankönyvet. Úgyhogy a kórházi létem alatt programozást is fogok tanulni. Legalábbis ez a terv.

Hétvégén egyik nap a nagymamámat látogattuk meg Környén és a férjem meg az öcsém segítettek neki a kerti munkálatokban. Én a délutánt anyáéknál töltöttem, míg a férjem a lakást készítette elő a másnapi munkálatokhoz. A másik nap pedig folytatódott a lakás átalakítása. Már lent van a teljes járólap, csak szegély kell hozzá és fugázni kell.

Vasárnap a nagybátyám és öcsém elvállalták, hogy felmennek az IKEA-ba és megveszik a kiságyakat, matracokat és lepedőket a picuriknak. Nagyon rendes Tőlük, hogy segítenek. Szóval most már majdnem mindenünk megvan, csak össze kéne szerelni. De sajnos addig nincs hozzá elég hely, amíg kész nincs a konyha. Két hét még biztosan eltelik, mire mindennel végez a férjem és nekiláthat a gyerekszoba berendezéséhez. Remélem kicsit hazaengednek majd a kórházból, hogy láthassam.
 

Hát, megint lemaradtam kicsit az írással, de igyekszem mihamarabb behozni. :)

A keresztelő nagyon szép volt. Utána kellemes délutánt töltöttünk el. Finomakat ettünk-ittunk és jókat beszélgettünk a férjem rokonságával.

Vasárnap elkezdtük a járólapozást, de hogy mikor lesz kész nem tudom. Szépen alakul az új konyha, de már belenyugodtam, hogy nem lesz kész a lakás, mire be kell feküdnöm a kórházba. Azért igyekszem, hogy legalább mindent megvásároljunk a kicsiknek és majd a férjem berendezi a szobájukat.

Még mindig félek, hogy mi lesz vele nélkülem. Persze felnőtt ember és nem leszek messze tőle (a kórháztól kb. 150 m-re lakunk), valamint telefon is van a világon, mégis aggódom érte. Ki fog Rá főzni és mihez kezd itthon egyedül. Persze eleinte biztosan élvezi majd, hogy egyedül van, de utána biztosan hiányozni fogok Neki. Sajnálom, hogy egyedül kell befejeznie a lakás átalakítást és hogy Neki kell majd kitakarítania utána.

Az egyik barátnőm a kórházban dolgozik és megkérdezte nekem a szülészeten, hogy mire számíthatok. A főnővér szerint itt minden ikres kismamát megcsászároznak. Sőt, nem engedik végig, azaz a 40. hétig kihordani őket. Már a 36. héten császároznak. A szülés után még egy hetet kell kórházban töltenem. A kicsiket pedig akkor engedik haza, ha elérték a 2,5 kg-t. Remélem hamar elérik. Az, hogy hétvégenként hazaengednek-e a dokimtól függ. De általában úgy szokott lenni, hogy az első 2 hétben nem engedik haza a kismamát, utána úgy mehet el, ha reggel távozik, de estére visszamegy a kórházba. Hát, ez van. Még csütörtökön beszélek az orvosommal ő hogyan látja ezeket. A jó hír az egészben, ha a 36. héten szülök, akkor 1 hónappal kevesebbet kell majd a kórházban töltenem.
 

Gabriele Grünebaum: Gyereket akarok
(Vicces képekkel illusztrált könyv, olyan témákról mint: Hogyan történik a szaporodás?, Természetes családtervezés, Mi befolyásolja a termékenységet? valamint Nem jön össze! Mi segíthet?)

Dr. Rákóczi István: Gyermeket várunk
(Olyan témákkal foglalkozik, mint: A fogamzástól a szülésig, A szülés, A gyermekágy, valamint Az újszülött. Hosszasan taglalja a terhesgondozást és hasznos tanácsokat tartalmaz terhes nők számára.)

Lennart Nilsson, Lars Hamberger: Gyermek születik
(350 felvételen keresztül tárja elénk a szaporodás és a korai egyedfejlődés fontos pillanatait. Nagy felbontású ultrahang képekkel és elektronmikroszkóppal készült képekkel.)

Arlene Eisenberg, Heidi Murkoff, Sandee Hathaway, BSN: Az a 9 hónap
(Témái: Így kezdődik, Kilenc hónap, Szülés, Szülés után: az apa, a következő gyerek)

Jools Oliver: Mínusz kilenctől tizenkettőig
(Jamie Oliver ifjú felesége őszinte és humoros hangvételű naplójában könnyed és élvezetes stílusban meséli el első, majd második terhességét.)

Elizabeth Ferwick: Kismamák nagykönyve
(Szülők gyakorlati kézikönyve a fogamzástól a gyermek 3 éves koráig.)

Ranschburg Jenő: Szülők könyve
(Olyan témák találhatók a könyvben, mint: a terhesség hatása a szülőkre, az anya és a magzat kapcsolata, a megismerés kezdetei, az apa és gyermeke valamint a hisztis gyerek.)

Gina Ford: Kiegyensúlyozott babák és nyugodt mamák kézikönyve
(A Ford-módszer olyan kérdésekkel foglalkozik, mint: felkészülés a szülésre, a kisbaba táplálása az első évben vagy a baba alvási ritmusának megértése.)
 

Hát, ennyi eddig. Egy következő posztban megosztom majd azt is, hogy miket szeretnék még elolvasni a kórházi pihizés alatt. :)

Végre beértem magam az írással. Naprakész vagyok.

Az elmúlt héten beszereztünk pár dolgot a gyerkőcöknek. Vettünk egy szép négy fiókos komódot a sok kis ruhának és vettünk pelenkázó komódot is a pelenkázáshoz. Nincsen még kiságyuk és ami belevaló. Kell még beszereznünk kiskádat is és persze rengeteg apróságot. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindenre lesz szükségünk…
 

Elindult a lakás átalakítás is végre. Az elmúlt vasárnap felkerült a csempe az új konyhába. A következő hétvégén a járólap következik, ha minden úgy sikerül, ahogyan szeretnénk.

Tavaszodik. Úgy érzem, mintha nyári szüneten lennék itthon, nagyon jó érzés. Jól vagyok, nem érzem, hogy kórházban lenne a helyem. Persze hamarabb elfáradok és az éjszakák egyre nehezebbek. Minden éjjel ég a gyomrom és legalább egyszer ébredek pisilni is. Görcsöl a vádlim és kényelmetlen a fekvés. Állandóan forgolódok egyik oldalamról a másikra. De mindezek ellenére szerencsére ki tudom pihenni magamat reggelre és vidám nappalaim vannak.

Rengeteget álmodok a fősulival. Főleg hogy ott vagyok, de nem találom a helyem. Talán attól félek lemaradok a többiektől és mikor folytatom a sulit, akkor egyedül kell órákra járnom. Pedig eddig mindig feltaláltam magam. Amióta oda járok, könnyen ismerkedem és nem volt sosem olyan gondom, hogy egyedül érezném magam. Fura, hogy mégis miért álmodok ilyet. Ugyanakkor nagyon hiányzik az utazás, a suliban bandázás, a csoporttársaim és barátnőim. Szerettem oda járni. Persze folytatni fogom, de akkor minden olyan más lesz már… Most pedig örülök, ha a lakótelep másik végéig el tudok sétálni, mert onnantól már nem megy tovább. :)
 

Nappalaim sok mosással telnek, egy hét alatt két zsák ruhát sikerült tisztává varázsolni és még nem értem a végére. Természetesen ennek következtében sokat is vasalok. Jó érzés ezt a rengeteg pici holmit vasalni. Sokat olvasok, egy következő bejegyzésben arról is írok majd, hogy milyen könyveket.
 

Hetek óta számomra új mozgást produkálnak a fiúk a pocakomban. Már nem csak rugdosnak, itt-ott kidudorodnak a pocakból. Nem is tudom szavakba önteni az érzést. Kidudorodik egy kis láb vagy kéz a pocakból és ha megérintem elhúzódik. Varázslatos.
Kíváncsi vagyok rájuk, de azért szeretném, ha minél tovább maradnának még és minél nagyobbra nőnének a pocakban. Úgy döntöttünk, szeretnénk még egy 4D ultrahangos vizsgálatot. Ma kértem időpontot, 2011. április 4-én megyünk kukkolni. Remélem itt is adnak dvd-t róla, olyan jó, mikor a családdal újra megnézzük.
 

Végül a mostani hétvégénk programja:
Szombaton lesz a sógornőm kislányának a keresztelője, vasárnap pedig, mint már írtam folytatjuk a lakás átalakítást. Úgy néz ki sűrű hétvége elébe nézünk.
 

Ezen a napon tapétázták anyukámék a gyerekszobát. Most gyerekszobába alszunk, amíg kész nem lesz az új hálónk. :)

Megvallom őszintén szerintem kicsit megerőltettem magam, mert mászkáltam reggel 7-től 11-ig, aztán elkezdett nagyon fájni a nem tudom mim, belül. Úgyhogy onnantól nem engedtek dolgozni. Nagyon rossz érzés ülni és nézni, ahogy mások dolgoznak. Én nem ilyen vagyok. Még rosszabb, hogy anyukám mos nálam ablakot.

Aztán másnap sem voltam túl jól, mert alig bírtam átsétálni anyuékhoz, már a hídtól egyre inkább fájt megint ugyanaz ami előző nap is. :( Szóval mindkét nap bőgtem, mert utálok tehetetlen lenni. Igaza lehet, az orvosnak, hogy jobb helyem lesz a kórházban, mert ott nem csinálhatok semmit, itthon meg úgysem tudnám megállni...

Rettenet szar érzés, hogy nem tudok gyalog elmenni a plázáig vagy az üzletekig. Sajnos egyre többet lesz szükségünk anyósomék segítségére, vagyis az autóra. Bár a héten megígérte nagybátyám, hogy ő is segít. Pedig 1-2 napja még azon morfondíroztam, milyen jó lenne Tatán a tóparton sétálni egyet még mielőtt be kell vonulnom a "börtönömbe".

A férjemnek kötelező túlórája volt a munkahelyén, így ez a hosszú hétvége neki nem a pihenésről szólt, és nem is az itthoni felújításról. Este 6-tól reggel 6-ig dolgozott. A legnagyobb baj ezzel meg az, hogy nem tud 3 felé szakadni. Mert hát muszály neki dolgozni a munkahelyén, a mamához kéne menni lassan kertet ásni és itthon sem tudjuk addig elkezdeni a járólapozást, amíg nem vettük meg az anyagot meg hát neki is itt kell lenni, nehogymár egyedül csinálja a rokona. A mamával kapcsolatban nagyon lelkiismeret furdalásom van, mert hát senki más nem tud segíteni neki, de most ki kell várnia. A kötelező túlóra, az kötelező.
 

Hamarosan jövök képekkel is a gyerekszobáról, a babakocsiról, meg már teszek fel egy pocakos képet is végre. :)