Szemüvegességem története

 2009.11.25. 20:02

 Az úgy volt kérem szépen, hogy megtetszettek ezek a retro-s kocka szemüvegkeretek. Felpróbáltam egy kolléganőm szemüvegét és tetszettem magamnak benne. Mindig is azt vallottam, hogy a szemüveg öltöztet. Imádok nyáron is napszemüveg mögé bújni. :) Elkezdtem irigykedni a szemüvegesekre. Viccből mondtam is, hogy bárcsak egy kicsit lenne rossz a szemem. Kitaláltam, hogy majd csináltatok egy monitor szűrős szemüveget, mert az jó. Úgyis sokat ülök melóban is a gép előtt, itthon is, most meg még a suliban is.

Elmentem hát a megfelelő orvoshoz. Megvizsgált a doktornő és csodálkozva kérdezte: „Eddig nem volt szemüvege?” Ekkor megijedtem, hogy ennyire rossz a szemem. Azt talán már észrevettem volna, ha tényleg így van.

Szerencsére kiderült, hogy a gép amivel először vizsgált nem pontos, úgyhogy nem -3 és -2-esek a szemeim. Viszont a következő vizsgálatnál már észrevettem én is mi a baj. Amikor cserélgette a szemem előtt a lencséket egyre tisztult a kép. Érdekes dolog ez. Végül a jobb szemem -1-es a bal pedig -0,5-ös lett. Ami nem nagy baj, de ha nem találom ki, hogy divatozzak, akkor nem derült volna ki. Még nem kell állandóra hordanom, csak alkalmanként, de akkor csini leszek.

Bár minden vágyam így teljesülne… :)

A bejegyzés trackback címe:

https://myfairytaleworld.blog.hu/api/trackback/id/tr691552403

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: gay masturbator 2019.01.01. 14:39:22

Apocalypto ita torrent tnt village - neyrefriabi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

voribegy 2009.12.01. 08:15:49

örülök, hogy tetszik a szemüvegesség, biztosan jól áll...
én egész gyerekkoromban szemüveges voltam és persze utálom is :)))
a mit rejt a táska játékot megcsinálom:)))
nehogy utálj nő lenni!!!!!

Csőryke · http://myfairytaleworld.blog.hu/ 2009.12.01. 19:01:30

Köszi! :)
Napokon belül kész lesz a szemcsim. Akartam feltenni róla fényképet, de most akkor inkább magamról fogok szemüvegben. :)))
Persze, akkor más ez a dolog, ha nem saját akaratából hordja az ember. Ha muszály lenne lehet, hogy én sem szeretném.
ÁÁÁÁ, imádok nő lenni! Főleg imádok főiskolás csaj lenni! :)))
süti beállítások módosítása