És újra itt…

 2010.07.07. 20:55

Nem tudom, olvassa-e valaki amiket ide írok, ha igen, üzenem élek. Itt vagyok újra. :)

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan szalad el az idő és észre sem vesszük. Rengeteg idő telt el mióta utoljára írtam ide.
Nem is tudom hol folytassam.
Ott ahol abbahagytam?
Az eső mosta el… ("elvitte a víz")
Sajnos a koncert, amiről korábban írtam elmaradt. Szóval csak a következő képekkel tudok szolgálni, amiket nem én készítettem….
 
 
…azt ígérték bepótolják. Azóta sajnos nem tudtam elmenni egyetlen koncertjükre sem. Pedig játszottak jó pár helyen, közelünkben is. De hát fontosabb dolgaim voltak. Mint például a vizsgaidőszak.
Mostanra már ezen is túl vagyok. Kicsit elfáradtam, de egy sikeres évet tudhatok magam mögött.
Azt hiszem mondhatom, hogy másodéves lettem a főiskolán. Már csak 2 és fél év, ha minden jól megy, akkor már csak ennyi van hátra.
Annyira nevetséges, hogy amikor benne vagyok és tanulni kéne, akkor nincs kedvem.
Most, hogy vége az évnek, már azt nézegetem, hogy mi lesz a következő félévben. Miket fogok tanulni... és persze elhatározom, hogy most majd másképpen csinálom, most majd folyamatosan fogok tanulni, ami persze úgysem fog sikerülni.
De hogy nehogy sok időm legyen ezen morfondírozni, hoztunk egy döntést, ami leköti mostantól 2 hónapon keresztül szinte minden időmet. Mire mindent megvalósítunk úgy, ahogyan azt terveztük, hát újra kezdődik a suli. :)))))

folyt. köv.          

A bejegyzés trackback címe:

https://myfairytaleworld.blog.hu/api/trackback/id/tr82136923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása