Növényeim fejlődése

 2009.08.03. 20:55

Kicsikét megszállottja lettem a növényeknek nem tagadom. Minden új "darab" gondozásának utána is olvasok lelkesen a világhálón. Van, amit sikerül gyönyörűen gondozni, de persze akad amit nem. A kudarcokról éppúgy be kell számolni, mint a sikerekről.

A chips-es magokból kettő a  Tarzan virág (Passiflora edulis)=maracuja  és a Szellem-virág (Aristolochia elegans) sajnos nem kelt ki/csírázott ki. Ebben nem hibáztatom magam, mert hát elég különleges növényekről van itt szó, és nem bizti, hogy rajtam múlt. Viszont a a tojásfa (Solanum melongena ovigerum), szépen fejlődik. Majd rakok fel róla képet is, csak most éppen sötét van már a fényképezéshez.

A másik bánatom pedig, hogy a kertészetben vett egynyári virágocskáimból is 3 hőgutát kapott vagy, lehet, hogy nem ültettem elég gyorsan nagyobb cserépbe őket. Nem tudom, mindenesetre elszáradtak, tönkrementek... :( Itt azért már hibásnak érzem magam én is, bár "csak" egy nyári növényekről van szó, de azért jobban odafigyelhettem volna rájuk.

Ilyenek voltak fénykorukban:

 

 

Velük egy időben vásároltam egy kis bokor szerű növénykét. Ő nagyon bírja a kiképzést és szépen fejlődik. Lehet, hogy hamarosan mégnagyobb cserepet kap. Nem tudom, hogy egy nyári vagy tovább él-e, majd még utánajárok, de mindenesetre nagyon aranyos kis "bokor". Ilyen volt, mikor vettem:

 

Bár a paradicsomok is kicsit háttérbe szorultak az utóbbi időben azért mégiscsak teremnek és bőségesen ám! Bár a "nem koktél" palántától nagyobb paradicsomokat vártam, de hát ilyen kicsi helyen valószínűleg nem tudja nagyobbra növeszteni a termését...

 

 

És íme az ígért képek mimózáról, aki (éppen "alszik", majd készítek róla nappal is képet, akkor majd kinyitja a leveleit) nagyot nőtt ám, mióta nálunk lakik és bánom, hogy nem fényképeztem le mikor idekerült.

 Végül, de nem utolsó sorban a kis fügefa csemeténk:

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://myfairytaleworld.blog.hu/api/trackback/id/tr891286742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása